A favágó alig várta, hogy megvirradjon. Az álom mesze elkerülte, egyre csak a tündér szavain jártak a gondolatai. Várakozásában a természet hangjait figyelte. A hegyen túl szarvasbika bőgött. Az öblös hang ott dobogott a fülében, mintha egy kürt indító szava lett volna, nem hagyta nyugodni. A hajnal első gyér fénye mellett indult a tölgyfák alá. Mivel ásója nem volt, jobb híján fejszéjét használta a föld feltúrására.
A látványtól sokáig szólni sem bírt. Amerre csak megbolygatta az avar alatt a földtakarót, mindenütt azt a furcsa, krumpli formájú valamit látta. Illatuk kábítóan hatott a rá, szinte megrészegült tőle. Földbegyökerezett lábbal szemlélte az égi mannát, ahogy a tündér nevezte ezt a gombaféleséget.
Míg állt ott villámsújtottan, egy szarvasbika jelent meg a fák alatt, mintha csak parancsszóra jelent volna meg. Közeledtére eszmélt fel a favágó. Biztos ez bőgött hajnalban, futott át a fején a gondolat. Egy pillanatig a királyi vad hatalmas agancskoronáját szemlélte, majd mintha attól várt volna valami ihlet félét, öntudatlanul ismételte a tündér szavait:
- Fejedelmi illat… Királyi vacsora…
A hangra a bika megfordult, majd egy kecses mozdulattal tovaszökellt. Mire a lépteinek zaja elhalt, a favágóban egyre jobban testet öltött egy gondolat:
- A gombák királya…, fejedelme… Szarvasgomba…
A bagoly a távolban mindentudóan huhogott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése